A kolostor

Az Angyali Üdvözletről elnevezett kármelita kolostor Compiégne-ben

1641-1789

      A francia forradalom idején a Compiégne-i királyi kastélytól balra, az Osthenin és a Four utcák között, állt egy kármelita kolostor és templom a hozzácsatlakozó épületekkel és kerttel. Ez volt a rend ötvenharmadik franciaországi alapítása. Madame Louvancourt férje halála után visszavonult a világtól. Az Amiens-i kármeliták külső udvarában volt egy lakása. Sokat tartózkodott itt, s hamarosan arra a gondolatra jutott, hogy ő maga is alapít egy kolostort. Egyik fia meghalt, és az ő örökségét kívánta felhasználni erre a kegyes célra. Anyagilag az Amiens-i kármeliták is hozzájárultak az alapításhoz. A három lehetséges hely - Senlis, Soissons és Compiegne - közül az utóbbira esett a választás. 1641. április 17-én Amiens-ből hat, Párizsból két nővér érkezett Compiégne-be. Első lakóhelyük hamarosan kicsinynek bizonyult, s néhány év múlva elhatározták, hogy építkeznek. Ausztriai Anna, a régens királyné, megengedte, hogy az apácák a munkálatok befejezéséig ideiglenesen átköltözzenek a királyi kastély bal szárnyába. E királyi kegy, amelyben Ausztriai Anna részesítette a nővéreket, első jele annak a szoros kapcsolatnak, amely a királyi család és a kolostor között létrejött, és csak kezdete sok más kedvezésnek, melyben a kolostor uralkodóról uralkodóra részesült. Amikor a nővérek a királyi kastélyban laktak, Ausztriai Anna áthozta az akkor négy éves XIV. Lajost, és gazdagon megajándékozta a kápolnát. A még szintén gyermekkorú Orléans-i herceg is nagyon szeretett átmenni a kármelitákhoz, szívesen készített omlettet a nővérek konyhájában, és sokat játszott a jelöltként ott élő két Condren kislánnyal, akik akkor 12 és 14 évesek voltak.

      Az új alapítást az Angyali Üdvözletről nevezték el, és a nővérek az ünnep vigíliája előtti napon - 1647. március 23-án - birtokukba vették a felépült kolostort.

      Az udvar minden évben bizonyos időt – hat hetet, esetleg két hónapot is - Compiégne-ben töltött. A királyi vendégek ilyenkor rendszeresen megfordultak a kolostorban, pl. Mária-Terézia, XIV. Lajos felesége. De maga a király is szívesen beszélgetett a nővérekkel, akik ismerték édesanyját. Amikor felesége, Mária-Terézia, meghalt, ezt mondta a kármelitáknak: - Szent volt. Imádkozzanak érte és az egész királyi házért. Szerette a nővéreket szegénységükért, szabályokat megtartó, visszahúzódó életükért, és mert kis házukkal is megelégedtek, és nem álmodoztak nagy építkezésekről, mint sokan mások. Unokáit is többször elhozta a király. Utoljára 1699-ben - Burgundia. Anjou és Berry hercegek kíséretében - tett látogatást. A klauzúra rácsánál bemutatta, és a nővérek imádságaiba ajánlotta őket.

      XVI. Lajos felesége, a lengyel király leánya, Leszczynska Mária a maga részéről saját királynéi pénztárából segítette az apácákat. Gyakran jött át a kolostorba, hogy több napos lelkigyakorlat végezzen. Sokszor elkísértek leányai: Zsófia, Viktória, Adél és Lujza. A királyi hercegnők különös örömüket találták abban, ha az ebédlőben fölolvashattak, vagy ünnepi alkalmakkor a nővéreket kiszolgálhatták. Ilyenkor, hogy könnyebben mozoghassanak, letették fényes udvari öltözéküket, és egyszerű ruhákat vettek magukra, amelyeket külön e célra készítettek, és a kolostorban tartottak. A reggeli rekreációk idején a királyné maga fonta a gyapjút, amiből alsóruha készült az ő kedves kármelitáinak. Szerette, ha a beöltözések és fogadalomtételek szertartásait olyan időpontban tartották, amikor az udvar Compiégne-ben tartózkodott, mert ilyenkor sohasem mulasztotta el, hogy leányaival együtt részt vegyen ezen, sőt gyakran ő maga adta fel a szent ruhát. A királyné állandó levelezésben állt a perjelnővel, leveleit egyszerű közvetlenség jellemezte. Karácsonyi időszakban maga XV. Lajos is örömmel jött át, hogy megcsodálja a felállított betlehem életnagyságú hetven viaszszobrát.