Szeplőtelen Fogantatásról nevezett Eufrázia nővér Világi neve Mária-Katalin Sarolta Brard. 1736. szeptember 7-én született Broué-ban. Húsz éves korában, 1756 júniusában lépett a rendbe, 1757. augusztus 12-én öltözött be, s a következő év augusztus 13-án tette le fogadalmát.
Kiváló szellemi tulajdonságokkal rendelkezett. Látva nagy komolyságát, senki se nézte volna ki belőle, hogy mennyire szellemes és vidám. Ő volt lelke a rekreációknak. Maga a királyné, Leszczynska Mária is nagyon szívesen hallgatta, szeretett vele beszélgetni, és az ő kedves, szerzetes filozófusának nevezte.
Egyszer mégis majdnem elveszítette a királyné bizalmát. Az egyik hideg téli napon a királyné lába nagyon fázott, és megkérdezte a perjelnő anyától, megengedné-e a nővéreknek, hogy egy kicsit táncoljanak vele, mert az biztosan jót tenne. Mivel még egy félóra volt a rekreáció befejezéséig, a nővérek vidáman táncolni kezdtek. Amikor a tánc befejeződött, Eufrázia nővér a királynéhoz lépett és halkan a fülébe súgta: - Fenséges Asszony, tudja-e, kinek a kezét fogta tánc közben?... Elárulom Önnek, Fenség! Akinek a kezét fogta, az egy kötéltáncos! Se több, se kevesebb!
Ah, kötéltáncos!.... - kiáltott fel megrendülve a királyné - Önök befogadtak a házukba egy ilyen alacsony és hitvány személyt? És hagyták, hogy én tegyem aafejére a szentfátylat?...Óh, mit tettek velem!...
Eufrázia nővér rögtön észrevette, hogy tréfája túllőtt a célon, és próbálta magyarázni a dolgot a királynénak. Vagyis: mivel a kármeliták cipőtalpát kenderkötélből fonják, ezért, amikor táncoltak, kötélen táncoltak. A királyné megnyugodott, és visszanyerte jókedvét. A többiek figyelmeztették Eufrázia nővért, de ő maga is belátta, hogy nem engedheti szabadon élénk fantáziáját, ha az ily könnyen elragadja. Mint bevallotta, élénk képzeletét tartotta a legkeményebb ellenségének.
Annak ellenére, hogy mindenki nagyra értékelte, soha nem választották meg perjelnőnek. Egyik nővér megemlítette Rigaud abbénak, mennyire csodálkozik, hogy ez az értékes tulajdonságokkal rendelkező nővér miért nem kap magasabb beosztást. Az abbé így válaszolt: - Vannak lelkek, akiknek üdvössége csak az alázatosság, a megvetettség és a teljes függés állapotában érlelődik. Higgye el, ennek a nővérnek egyedül ez szolgál javára. Eufrázia nővérnek sikerült legyőznie önmagát és vértanúhalála előtt örömmel írta: „Nővérem, segítsen hálát adni az Úr végtelen jóságáért, mert megengedte, hogy leessék szememről a hályog, ami miatt nem láttam meg a tátongó szakadékot, és hagytam magamat a gőg, az irigység és a féltékenység ördögi szellemétől vezetni... Már nem félek megalázódni, és elmondhatom, hogy szívem egyszerűségében meg is tettem. Remélem, az Úr meglátja bűnbánatomat, és megbocsátja bűneimet. Amióta visszanyertem lelkiismeretem nyugalmát, már nem félek annyira a guillotine-tól, hanem inkább az én Istenem irgalmának jótéteményét látom benne, aki nekem, teljesen méltatlannak is megadja, hogy a vértanúság dicsőségében részesüljek.”
1789-ben ötvenhárom éves volt.
Jézusról nevezett Henriett nővér
Világi neve Mária-Franciska Gabriella de Croissy, Colbert unokahúga. 1745-június 18-án született Párizsban. A Szent Rókus templomban keresztelték meg. Csak tizenhat éves volt, mikor Amiens püspöke, M. De la Motte d'Orléans, személyesen kísérte el Compiégne-be, hogy bemutassa a Kármelben, és felvételre javasolja. A perjelnő, Feltámadásról nevezett Teréz anya, nehézségeket támasztott és nem akarta felvenni, mert túl fiatalnak és gyengének találta a Kármel szigorúságára. Ezért kérte a püspököt, hogy várjanak még. A szent püspök, aki jól ismerte Croissy kisasszony erényeit - hiszen ő volt a lelkivezetője - ezt mondta: - Vegye fel, Tisztelendő Anya, vegye fel, mert ez egy földi angyal, és biztosítom, hogy sok örömet fog okozni a közösségnek. A perjelnő azonban ragaszkodott ahhoz, hogy Croissy kisasszony egy időre visszatérjen az édesanyjához Amiens-be, amíg testileg megerősödik és hivatását kipróbálják.
A kívánt félévi idő letelte után a szent püspök - aki ezt a galambot már nagyon szerette volna elhelyezni a bárkában - ismét visszakísérte a kislányt, akit 1762. október 21-én fel is vettek jelöltnek. A következő év február 12-én öltözött be, és 1764. február 22-én tette le fogadalmát. A fekete fátylat azonban csak júliusban kapta meg, amikor az udvar Compiégne-be jött, mert a kegyes királyné, Leszczynska Mária, saját kezűleg akarta fejére tenni a fátylat.
Mint fiatal fogadalmas nővér, ugyanolyan buzgó maradt, mint novícia korában volt. Minden nap előbbre haladt a lelkiéletben, és világosan látszott, hogy Isten szeretete vezeti. Ellentmondás és erőltetettség nélkül teljesítette feladatait. Szívének értékei, gyengéd áhítata, buzgósága, a benne élő szerzetesi erények még természetes tehetségét, okosságát és tudását is felülmúlták.
Harmincnégy éves korában perjelnővé választották, majd 1779-ben újraválasztották. A szabályok nem tették lehetővé, hogy harmadszor is hivatalba lépjen, de a ház akkori elöljárója, Mgr. d'Argentré, Sées püspöke, mindenki nagy megelégedésére még 18 hónapig hivatalában tartotta. E megbízatását azután Henriett nővér éppen olyan boldogan tette le, mint amilyen nehéz szívvel vállalta annak idején. Ezután novíciamesternő lett. Maga volt az élő regula, példája igazolta tanácsait. Igazi anyaként viselkedett a novíciákkal szemben. Gyengédsége visszhangra talált a fiatalokban, és a kedves Henriett anya sűrűn szerepelt a szerzetesnők leveleiben, melyeket az archívum megőrzött.
1789-ben negyvennégy éves volt.
