Fenyegető előjelek

      A forradalmat előre jelző események között akadt valami, ami közelebbről érintette a kármelitákat: II. József hozott egy rendeletet, amellyel hatalmas birodalmában feloszlatta a női és férfi szerzetesrendeket. A király leánya, Lujza, aki már perjelnő volt Saint-Denis-ben, gondoskodott arról, hogy a rendházaikból kiűzött németalföldi kármelita apácákat a franciaországirendházak befogadják. Minden erejével igyekezett rábeszélni a nővéreket, hogy fogadják el a felkínált segítséget, mert semmiképpen sem akarta, hogy szétszóródjanak és lemondjanak a szerzetesi életről. A németalfoldi apácák nem nagyon igyekeztek ezt igénybe venni, mert látták, hogy Franciaországot forradalom fenyegeti. Már jól ismerték azokat a megpróbáltatásokat és zaklatásokat, melyek a francia szerzeteseket akkor még csak fenyegették. Amikor a Bruxelles-i kármeliták elhatározták, hogy átjönnek Franciaországba, Lujza mindenben segítségükre volt. 1783 júniusát írták ekkor. A Compiégne-i Kármel útba esett, és vendégül látta a számkivetésbe indult németalföldi apácákat, akik éppen csak megpihentek, s utaztak tovább a menedékül kijelölt kolostorba. Egyetlen nővér - a Vilvorade-i rendházból Karolina - maradt itt hét évig, II. József haláláig, amikor nővértársaival együtt ő is visszatérhetett hazájába.

      Ezek a külföldi események előrevetítették, mi vár a francia szerzetességre. A Compiégne-i apácák minden félelem nélkül készültek erre. Egy hagyomány élt köztük, mely szerint a jövőben egy egész közösség együtt fogja vállalni a vértanúságot. Buzgó vágyakozással remélték, hogy ez a kiváltság az övék lesz.

A szabályok szigorú megtartása

A kolostor - 1641-1789     

A Compiégne-i rendház másik jellegzetessége a szabályok szigorú megtartása. Több hivatalos dokumentum igazolja ezt. Először is az 1720 és 1791 között kiadott körlevelek, melyekben - a Kármel szokásainak megfelelően - az elhunyt apácák életrajzát közölték a többi kolostorral. A Compiégne-i apácák életrajzai különösen épületesek. A vizitátorok beszámolói nem kevésbé. Az 1780-as évben a vizitátor, Rigaud abbé, megdicséri az apácákat a szabályok és korábban hozott rendelkezéseinek tökéletes betartásáért. Azt tapasztalta, hogy a nővérek egymással vetélkedve, a legnagyobb igyekezettel végzik a zsolozsmát és tartják meg a szabályokat. A szilenciumról - amit a konstitúciók egyik leglényegesebb pontjának ítélt - így írt: „Örömmel látom, hogy erre különösen nagy figyelmet és gondot fordítotok: ezen alapszik a hűség.” Nem kevesebb dicséretben részesülnek a szegénység szeretete miatt: „Leányaim, ismeritek a sokat idézett példát, milyen szörnyű következményekkel jár, ha egy szerzetesnő a legcsekélyebb dologhoz is ragaszkodik.” Majd naivan így folytatja: „De felesleges lenne erről többet beszélnem, s valóban nem tudom, mit kellene tőletek megkövetelnem. Úgy vagyok, mint azok az emberek, akik a gyónás előtt keresgélnek-keresgélnek, de nincs semmi, amit mondani tudnának. Így vagyok én is, hosszan kutattam egy-két szó után, mit is mondhatnék nektek.”

      Ehhez a megható tanúságtételhez csatlakozik a kor egy másik értékes dokumentuma: körlevelükben írják a nővérek, hogy „a janzenista herezis soha nem érintette ezt a házat”. A janzenizmus szellemisége ugyanis - különösen 1737 felé - több kármelita kolostorba is behatolt. Legsúlyosabban a Saint-Denis-i kolostort érintette, a Compiègne-i rendház azonban mentes maradt a tévedésektől.

Egy kármelita királylány

A kolostor, 1641-1789

XIV.Lajos, Lebrun festménye, 1661

      E gyakori és hosszú látogatásoknak valószínűleg nagy szerepük volt abban, hogy XIV. Lajos egyik leánya, Lujza, kármelita apáca lett. Egyszer így írt a perjelnőnek: „Nagy kérésem van Önhöz, de a legnagyobb titokban. Senki, semmilyen körülmények között sem tudhatja meg. Legyen olyan jó, és küldje el nekem azt a gyapjúinget, amelyet a novícia tegnap a beöltözésnél viselt. Elküldhetné egyik reggel a külső nővérrel, de jól becsomagolva és azzal a paranccsal, hogy csak nekem adhatja át.” Lujza a belépésre akkor határozta el magát végleg, amikor Madame du Barry a királyi udvarba költözött. Engesztelni és imádkozni akart apjáért. Lujza a Compiégne-i kármelitákhoz szeretett volna csatlakozni, de a király tiltakozott a hely megválasztása ellen. Az udvar könnyelmű élete és a hozzá túl közel épült szigorú Kármel egy vezeklő királylánnyal... E nagy ellentét nem tetszett a királynak. Így került Lujza Saint-Denis kármelita zárdájába, ahol egy idő után a kolostor elöljárójává választották. Innen írta egyik levelében a Compiegne-i perjelnőnek: „Bocsánatot kell kémem Öntől a sok kis csalásért, amit azért követtem el, hogy minden részletében megismerhessem szent szokásaikat... nem feledkezve meg a szent ruháról sem, amivel megloptam Önöket. Most már tudja, miért kérdezgettem annyit, s bizonyára mindent meg is bocsátott...” A királyi származású kármelita egész életében megőrizte szoros kapcsolatát a Compiegne-i apácákkal. Sok mindent küldött nekik, még azokat a novíciákat is odairányította, akiknek hozománya jelentősebb volt, és ez segítséget jelenthetett a szegény közösségnek. Így került Compiégne-be például Lidoine kisasszony, aki a forradalom megpróbáltatásainak éveiben a kolostor perjelnője volt, és akinek hozományát Mária-Antónia saját jövedelméből fizette.

A kolostor

Az Angyali Üdvözletről elnevezett kármelita kolostor Compiégne-ben

1641-1789

      A francia forradalom idején a Compiégne-i királyi kastélytól balra, az Osthenin és a Four utcák között, állt egy kármelita kolostor és templom a hozzácsatlakozó épületekkel és kerttel. Ez volt a rend ötvenharmadik franciaországi alapítása. Madame Louvancourt férje halála után visszavonult a világtól. Az Amiens-i kármeliták külső udvarában volt egy lakása. Sokat tartózkodott itt, s hamarosan arra a gondolatra jutott, hogy ő maga is alapít egy kolostort. Egyik fia meghalt, és az ő örökségét kívánta felhasználni erre a kegyes célra. Anyagilag az Amiens-i kármeliták is hozzájárultak az alapításhoz. A három lehetséges hely - Senlis, Soissons és Compiegne - közül az utóbbira esett a választás. 1641. április 17-én Amiens-ből hat, Párizsból két nővér érkezett Compiégne-be. Első lakóhelyük hamarosan kicsinynek bizonyult, s néhány év múlva elhatározták, hogy építkeznek. Ausztriai Anna, a régens királyné, megengedte, hogy az apácák a munkálatok befejezéséig ideiglenesen átköltözzenek a királyi kastély bal szárnyába. E királyi kegy, amelyben Ausztriai Anna részesítette a nővéreket, első jele annak a szoros kapcsolatnak, amely a királyi család és a kolostor között létrejött, és csak kezdete sok más kedvezésnek, melyben a kolostor uralkodóról uralkodóra részesült. Amikor a nővérek a királyi kastélyban laktak, Ausztriai Anna áthozta az akkor négy éves XIV. Lajost, és gazdagon megajándékozta a kápolnát. A még szintén gyermekkorú Orléans-i herceg is nagyon szeretett átmenni a kármelitákhoz, szívesen készített omlettet a nővérek konyhájában, és sokat játszott a jelöltként ott élő két Condren kislánnyal, akik akkor 12 és 14 évesek voltak.

      Az új alapítást az Angyali Üdvözletről nevezték el, és a nővérek az ünnep vigíliája előtti napon - 1647. március 23-án - birtokukba vették a felépült kolostort.

      Az udvar minden évben bizonyos időt – hat hetet, esetleg két hónapot is - Compiégne-ben töltött. A királyi vendégek ilyenkor rendszeresen megfordultak a kolostorban, pl. Mária-Terézia, XIV. Lajos felesége. De maga a király is szívesen beszélgetett a nővérekkel, akik ismerték édesanyját. Amikor felesége, Mária-Terézia, meghalt, ezt mondta a kármelitáknak: - Szent volt. Imádkozzanak érte és az egész királyi házért. Szerette a nővéreket szegénységükért, szabályokat megtartó, visszahúzódó életükért, és mert kis házukkal is megelégedtek, és nem álmodoztak nagy építkezésekről, mint sokan mások. Unokáit is többször elhozta a király. Utoljára 1699-ben - Burgundia. Anjou és Berry hercegek kíséretében - tett látogatást. A klauzúra rácsánál bemutatta, és a nővérek imádságaiba ajánlotta őket.

      XVI. Lajos felesége, a lengyel király leánya, Leszczynska Mária a maga részéről saját királynéi pénztárából segítette az apácákat. Gyakran jött át a kolostorba, hogy több napos lelkigyakorlat végezzen. Sokszor elkísértek leányai: Zsófia, Viktória, Adél és Lujza. A királyi hercegnők különös örömüket találták abban, ha az ebédlőben fölolvashattak, vagy ünnepi alkalmakkor a nővéreket kiszolgálhatták. Ilyenkor, hogy könnyebben mozoghassanak, letették fényes udvari öltözéküket, és egyszerű ruhákat vettek magukra, amelyeket külön e célra készítettek, és a kolostorban tartottak. A reggeli rekreációk idején a királyné maga fonta a gyapjút, amiből alsóruha készült az ő kedves kármelitáinak. Szerette, ha a beöltözések és fogadalomtételek szertartásait olyan időpontban tartották, amikor az udvar Compiégne-ben tartózkodott, mert ilyenkor sohasem mulasztotta el, hogy leányaival együtt részt vegyen ezen, sőt gyakran ő maga adta fel a szent ruhát. A királyné állandó levelezésben állt a perjelnővel, leveleit egyszerű közvetlenség jellemezte. Karácsonyi időszakban maga XV. Lajos is örömmel jött át, hogy megcsodálja a felállított betlehem életnagyságú hetven viaszszobrát.