Pioche Dumont

      A nagyarányú letartóztatások sok családot érintettek. Senlis-ben 1793. október 5-én 26 szerzetesnőt küldtek Chantilly-be. Más városokban is börtönbe és a Forradalmi Bíróság elé kerültek többen, akik a kármelitákhoz hasonló módon éltek, (ez volt a sorsa a párizsi Grenelle utcai kármelitáknak is). A Compiègne-i kármelitákat mintha elfelejtették volna. A vihar elvonult felettük anélkül, hogy érintette volna őket. 

      1793. december 17-én valószínűleg jóakaratú titkos tanácsra, de a perjelnő egyetértésével, a két külső nővér, Katalin és Teréz Soiron elmentek az elöljáróságra, hogy letegyék a szabadság-egyenlőség esküt. Ebből arra következtethetünk, a perjelnő nem bánta meg, hogy nem régen a nővérek és ő maga is, letették az esküt. Az általános fenyegetettség közepette talán ez biztosította számukra a nyugalmat. 

     A nivôse 9-i (1793. december 30.) törvény kimondta, hogy a törvényes hatóságok feddhetetlensége érdekében a tisztségviselőknek pluviôse 1-ig (1794. január 20.) új megbízatást kell adni. Így került Collot d'Herbois helyére Oise megyében André Dumont, Somme képviselője. 

      Megbízatását nivôse 28-án (január 17-én) kapta meg. Azonnal munkához látott. Fontoskodó és hencegő ember lévén azt hitte, elég csak megjelennie egy városban és mindenki remeg előtte. Január 20.-án így írt Marat-sur-Oise-ból (ez volt ugyanis Compiègne forradalmi neve): „Polgártársak, kollégák, az egyházi féreg közeledni érzi utolsó óráját. Ismét fel akarta emelni a fejét, de ezzel bukását idézte elő. Ezeknek az állatoknak a gonoszságai annyira nyilvánvalóvá lettek, hogy a vidéki polgártársak maguk segítenek kiüríteni templomaikat. A padokat a népi egyesületek és kórházak használják fel. Azok a fadarabok, melyeket szenteknek neveztek, tüzelőként jó szolgálatot tesznek az elöljáróságon; a gyóntatószéknek nevezett fülkékből őrbódék lettek; ledöntötték a szélhámosok oltárnak nevezett színházait, ahol a papok bűvészkedtek, de megőrizték a szószékeket, melyek eddig csak megtévesztésre szolgáltak, de ezután majd onnan hirdetik ki a törvényeket és tanítják a népet. A templomokat csarnokokká alakították, és ahol századok óta méreggel etették a népet, ott most élelmiszert árulnak.” 

      Ez volt Pioche Dumont stílusa. Még a keresztségben kapott nevét (André) is megváltoztatta, hogy ezáltal még forradalmibb legyen. Névnapján, november 30-án (frimaire 10.) az új naptárban ugyanis Pioche napja volt, ami annyit jelent, mint kalapács. 

      Pioche Dumont polgártárs még hivatalba lépése napján délután fél hatkor összehívta Marat-sur-Oise polgárait, hogy hozzálássanak a törvényes hatóságok megtisztításához, és újraválasszák a kerületi hivatalnoki személyzetet, a községtanácsi elöljáróságot, a Járási Megbízottak Tanácsát, a nemzeti képviselőket, a Törvényszéki Bíróságot, a Kereskedelmi Bíróságot, a Felügyelő Bizottságot, és más különböző hivatalviselőket. 

      Pioche Dumont, a nép képviselője, elnökölt: felolvasta a neveket. Először a kerületi hivatalnokok kerültek elfogadásra, kivéve egyet, aki nem jelent meg, s ezzel kétségkívül gyanússá vált. A Járási Megbízottak Tanácsában is akadt egy, akit nem ismert el. A Törvényszéki Bíróság tagjait elfogadta, kivéve az írnokot; ugyanez volt a helyzet a Kereskedelmi Bíróság tagjaival is, ahol szintén visszautasított egy személyt. Végül 69 nevet olvastak fel, akik közül a nép szavazatai nyomán csupán négyet töröltek. Pioche Dumont befejezésül beszédet mondott, melyben megdicsérte Marat-sur-Oise polgártársait, ahol ilyen nagy bizalom uralkodik a vezetők és alárendeltek között. 

      Az ülés befejezése egészen idillikusan alakult: „Egy 12 év körüli kislány mély átéléssel mondott el egy hazafias beszédet, melyet különösen nagy érdeklődés kísért, mivel Dumont erényeit és tehetségét magasztalta”. A jegyzőkönyv így folytatódik: „A kerületi nemzeti képviselő felolvasta Perrier polgártárs, a népi kör tagjának saját szerzeményét, egy versbe foglalt, énekekkel tarkított hazafias szózatot. Rendkívül nagy tapsot kapott. Ugyanez a képviselő minden polgár nevében megújította a franciák szent esküjét; hálájukról és ragaszkodásukról biztosította Pioche Dumont-ot, aki még egyszer kifejezésre juttatta, mennyire elégedett ennek a közösségnek polgártársaival, majd berekesztette az ülést.” Egy körüludvarolt és megtapsolt képviselőtől, és egy olyan közösségtől, ahol az vezetők és a nép között ennyire meghatóan nagy egyetértés uralkodik, nem is várhatók el azok a szigorú intézkedések, amelyeket a Közjóléti Bizottság megkövetelt. Amikor a Közjóléti Bizottság úgy vélte, hogy a megyében túlzott „fanatizmus” uralkodik, Pioche Dumont nem félt a következő választ küldeni: 

      „Beauvais, pluviôse 11 (1794. január 30.). Bátran megírom nektek, hogy az Oise és Somme megyei papokkal és a rájuk hallgató bolondokkal kapcsolatos aggodalmaitok teljesen alaptalanok Az igazságosság elűzte a nyomorultat, és az egyházi fajzat többé hiába próbálkozna, sötétsége nem tudja többé elhomályosítani az igazság fényét. Ha a haza üdve olyan biztos, mint amilyen biztos, hogy itt a papokat ártalmatlanná tettük, akkor elmondhatjuk: a köztársaság meg van mentve. A haza üdve, és a papok félreállítása egyaránt biztosítva van.” Amit januárban a megyéről mondott, ugyanazt állítja március 6-án (ventôse 16-án) Compiègne-ről: „Itt minden lakos a helyzet magaslatán áll, és ha akadnak hamis testvérek, azok ugyancsak jól elrejtőztek. A társadalom köztársaság érzelmű, az ifjúság jó nevelésben részesül. Minden eszközzel azon vagyunk, hogy megkedveltessük a Forradalmat. A Konventet tisztelik, a törvényeket végrehajtják és a közügyek jól mennek.” 

      Mivel Dumont mandátuma április végén lejárt, visszament a Konventbe, ahol messidor 17-én (1794. július 5-én) titkárrá választották. Egyike lesz azoknak, akik thermidor 9-én változást hoznak azzal, hogy Robespierre és a Terror ellen fordulnak. Dumont valójában csak beszélt: eljátszotta az erőszak komédiáját, de megállt, amikor a szavakat tettekre kellett volna váltani. Hamarosan azzal fog dicsekedni, hogy „tintát küldött, amikor vért követeltek”. Hivatala idején, germinal 3-án (1794. március 23-án), ugyanaz a Forradalmi Bizottság juttatta el a megbízhatósági igazolványokat a kármelita apácáknak, mint amelyik előző nap megküldte Párizsba azoknak a polgároknak neveit, akiket Chantilly börtönébe szállítottak. A nővérekkel kapcsolatban tehát nincs mit Dumont szemére vetni. 

      Két hónappal később (majus 17-én) a Közjóléti Bizottságtól levél érkezett, mely szerint a „fanatizmus működésbe lépett a városban”, és felszólította Dumont polgártársat, „nyolc napon belül közölje, milyen rendelkezéseket hozott azok ellen, akik arra merészkednek, hogy vallásszabadság ürügyén zavart keltenek és megmozdulásokat szítanak”. A Compiègne-i Bizottság vizsgálati jegyzőkönyvében a következő olvasható: „A Bizottság a legsürgősebben igyekszik beszámolóját megküldeni, és a legőszintébben állítja, hogy Compiègne-t nem szabad összekeverni a környékbeli falvakkal és községekkel, ahol a forradalmi elvek gyakorlásában még nem állnak a helyzet magaslatán. Velük összehasonlítva, Compiègne mérhetetlen távolságban van a fanatizmustól.” 

      Zagyva önigazolás. 

      (Brumaire 18. után Dumont-t Abbeville-be nevezték ki alprefektusnak, itt maradt az első restaurációig. A Száz Nap idején Pas-de-Calais-ban lett prefektus. A Bourbonok második visszatérése idején az 1816. január 12-i törvény Franciaország elhagyására kötelezte. 1836. október 19-én halt meg.)