Megtestesülésről nevezett Mária nővér beszámol az önfelajánlás körülményeiről, de a pontos dátum ismeretlen. Ennyit jegyez meg: „...kolostorunk elhagyásakor...” tehát 1892 utolsó hónapjaiban. Ez az önfelajánlás nem egy merész és általános ráhagyatkozás az isteni akaratra, hanem szabályos és kifejezett önfelajánlás, lemondás az életről olyan mértékben, ahogy a teremtménynek még joga van efölött rendelkezni, amikor önmagát áldozza fel engesztelésül mindenkiért. A perjelnőnek bizonyosan nem állt szándékában, hogy ezt ráerőltesse a nővérekre, de azért volt bátorsága beszélni róla, mert tisztán látta leányai lelki beállítottságát. Amint megtette javaslatát, azon nyomban egyöntetűen és változatlanul fogadták el a felajánlást, mint egy olyan családi elhatározást, amiről már régóta gondolkodtak.
Ez a tett a világ szemében különös és szokatlan, a keresztény misztika azonban tudja, hogy gyökere és példája maga a keresztáldozat. Ha Jézus Krisztus a világ bűnöseiért engesztelő áldozatul akarta odaadni önmagát, akkor nem a legnagyobb kiváltság-e Őt követve áldozatul adni szegény életünket testvéreinkért?
Ez a felajánlás nyomja rá bélyegét a kármeliták hátralévő napjaira. Ez a kulcsa rendíthetetlen egységüknek, ez a magyarázza, miért akarnak együtt maradni. Ha ugyanis külön válnak, elszakadnak attól a sorstól, melyet előre megéreztek. Ezért olyan bátrak a szenvedésben, ezért örülnek az áldozatnak, ez adja a lendületet, amivel a halálba mennek. Más az, amikor valakit áldozatként hurcolnak oda, akármilyen bátor legyen is. Ezek a nővérek, saját akaratukból mennek. Feláldozzák magukat Istennek, és már a vértanúságot megelőző két évben elfogadták azt és vágyódtak rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése