A vértanúhalált halt nővérek életrajzai (folyt.)

Szent Lajosról nevezett nővér

      Világi neve Mária-Anna Franciska Brideau. 1751. december 7-én született Belfort-ban. 1770. május 4-én lépett be a rendbe, szeptemberben volt a beöltözése, és 1771. szeptember 3.-án tette le fogadalmát. A szerzetesi erényekben példaképe volt az egész közösségnek, különösen kitűnt szerénységével, a szilencium megtartásával, és nagy pontosságjellemezte a zsolozsmában. A forradalom idején alperjelnői hivatalt töltött be.

      1789-ben harmincnyolc éves volt.

Megfeszített Jézusról nevezett nővér

      Világi neve Mária-Anna Piedcourt. Párizsban. 1715.december 8-án született Périszban. 1734. szeptember 3-án lépett be a rendbe, 1736. július 23-án ötözött be, és 1737. augusztus 2-án tett fogadalmat. Sokáig volt első sekrestyés, s hosszú élete folyamán a közösség szemében mindvégig példaképe a szerzetesi erényeknek. Az Istennek szentelt életet oly nagyra értekelte, hogy halála pillanatáig meg tudta őrizni egy egyszerű novícia alázatosságát és önátadottságát.

      1789-ben hetvennégy éves volt.

Feltámadásról nevezett Sarolta nővér

      Világi nevén Mária Thouret, 1715 szeptemberében született Meaux-ban. 1736. március 18.-án lepett be a rendbe, július 27-én kapta meg a szent ruhát, és 1740. augusztus 19-én tette le fogadalmát. Amikor megkérdezték, hogy ilyen vidám és élénk természettel, miként jutott arra a gondolatra, hogy a szigorú Kármelbe lépjen, így válaszolt: „Kínos története van ennek. Tizenhat éves koromban árva lettem, s minden lehetséges módon igyekeztem megszabadulni a gyámomtól. Hol rokonokhoz, hol más jó barátokhoz költöztem, ahol szabadon élhettem, és átadhattam magamat a szórakozásnak, különösen a táncnak. Nem is hagytam ki egyetlen alkalmat sem, és minden báli meghívást elfogadtam. Isten - aki engem magának akart - megengedte azonban, hogy egy bálban olyan tragikus esemény tanúja legyek, ami nagyon mély benyomást tett rám. Ekkor határoztam el, hogy nem csak bálba nem fogok többet menni, de Isten segítségével és kegyelmével a világot is elhagyom, kerül, amibe kerül. A jó Isten nem csak cukorral édesgeti magához az ő galambjait, mint például az én társnőmet, Megfeszített Jézusról nevezett nővért. Őt ugyanis annyira elbűvölte a kármelita öltözék, hogy minden más meggondolás nélkül, egyedül azért lett kármelita, hogy ezt a ruhát hordhassa.”

      Sarolta nővér a rendben viselt különböző hivatalait a legnagyobb buzgósággal látta el, különösen mint betegápoló tűnt ki. Nagy szeretettel és lelkierővel ápolta az egyik nővért, akinek sebei borzalmas bűzt árasztottak, s ő ennek ellenére soha, legkisebb jelét sem adta az undornak vagy kedvetlenségnek. Ha kellett, éjjel vagy nappal, akár óránként is szeretettel kötözte be a sebeket. Sőt, amikor ő maga is szinte belerokkant az ápolásba és fel akarták menteni, azért könyörgött, hogy tovább gondozhassa a szegény beteget, aki nehezen tudna megszokni egy újabb ápolót.

      1789-ben hetvennégy éves volt.

Szent Ágostonról nevezett Teréz anya

A vértanúhalált halt nővérek életrajzai:

      

      Világi neve Mária-Magdolna Klaudia Lidoine. 1752. szeptember 22-én született Párizsban, és már születése másnapján megkeresztelték a Saint-Sulpice plébániatemplomban. Szülei gondos nevelésben részesítették. A tehetséges kislány szívében korán felébredt a szerzetesi hivatás, de a család nem volt olyan anyagi helyzetben, hogy a hozományt meg tudta volna fizetni. Ezért bemutatták őt XV. Lajos leányának, Lujzának, aki akkor már a Saint-Denis-i kármelita rendház perjelnője volt. Lujzára mély benyomást tett a fiatal lány intelligenciája, életkorát messze meghaladó buzgósága és tehetsége, ezért rávette a trónörökösnét, Mária-Antóniát, hogy saját jövedelméből fizesse ki a hiányzó hozományt. Mária-Antónia - akit a forradalom idején szintén lefejeztek - szívesen vállalta a költségeket. Lujza a Compiégne-i kolostorba irányította a fiatal jelöltet, ahová az 1773 augusztusában - huszonegy éves korában - lépett be. Három hónap múlva, november 14- én, rendi mindenszentek ünnepén öltözött be, és magas rangú pártfogója - Lujza királyi hercegnő - rendi nevét kapta, így lett Szent Ágostonról nevezett Teréz. Fogadalmát a következő év november 16-án tette le. Hivatását oly tökéletesen és buzgón élte meg, hogy elöljárói és nővértársai megbecsülését kiérdemelve fogadalmának tizenegyedik évében - 1785-ben - perjelnővé választották. E funkciójában Jézusról nevezett Henriett anyát követte, akinek jósága és bölcsessége nem hiányzott belőle sem. Nagyon szigorú volt önmagához, önmegtagadásaiban szinte a kegyetlenségig ment el, de ugyanakkor gyengéd figyelemmel gondoskodott nővértársairól. A három év letelte után - 1788-ban - újraválasztották. A rendkívüli, nehéz idők új követelményei még inkább aktivizálták energiáit, bátorságát és szerzetesi lendületét.

      1789-ben harminchét éves volt, és készen állt a nagy eseményekre.

A nem-mártír kármelita apácák életrajzai

       Amikor 1789-ben kitört a francia forradalom, a Compiègne-i kármelita rendházban tizenöt kamővér, három segítő nővér, egy novícia és két külső nővér élt. E két utóbbi személy tulajdonképpen nem volt nővér, ők intézték a házon kívüli ügyeket. Öt év múlva e közösség tizenhat tagja halt vértanúhalált, köztük a két külső nővér. Először azt az öt nővért mutatjuk be röviden, akik nem lettek mártírok:

      Jézusról és Máriáról nevezett Erzsébet (vezetékneve: Boitel), 55 éves korában 1791 februárjában a kolostorban halt meg.

      Jézusról és Szent Péterről nevezett nővér (vezetékneve: d'Hangest) a kolostorból való kiűzetés után másfél hónappal, tehát 1792. október 31-én, 55 éves korában, egy Compiègne-i lakóházban halt meg.

      Gondviselésről nevezett Stanislas (vezetékneve: Legros) és Jézusról nevezett Teréz (vezetékneve: Jourdain) nővérek 1794 márciusa körül - elöljárói engedéllyel - Rosiéres-be (Picardia) távoztak, hogy segítsenek Stanislas nővér testvérének, akinek hirtelen meghalt a felesége. Tehát júniusban, amikor letartóztatták a nővéreket, ők már nem voltak Compiègne-ben.

Megtestesülésről nevezett Mária nővér

      Világi nevén Franciska-Genovéva Philippe 1761. november 16-án született Párizsban, Conti herceg házasságon kívüli gyermekeként. Húsz éves kora körül nagyon beteg lett (részleges bénasága miatt nem tudott járni, a gyomra nem bírta az ételt, stb.), az orvosok nem tudtak rajta segíteni. Ebben az időben volt folyamatban Mme. Acarie boldoggá avatása. (Megjegyzés: Hérulle kardinális /1575-1629/ és Mme. Acarie /1565- 1618/ telepítették le a kármelitákat Franciaországban. Mme. Acarie két leánya is belépett, ő maga pedig segítő nővérként élt Franciaország első sarutlan kármelita kolostorában. 1791-ben avatták boldoggá. Rendi neve: Megtestesülésről nevezett Mária.) Philippe kisasszony egyik unokanővére a Pontoise-i kármelita rendház perjelnője volt. A közösség Mme. Acarie közbenjárását kérte, és kilencedet kezdett a beteg gyógyulásáért. Franciska-Genovéva megígérte, ha meggyógyul, belép a Kármelbe. A kilenced utolsó napján, 1784. július 16-án - Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén – tolókocsijában ott ült a reggel ötórai szentmisén Mme. Acarie kápolnája előtt. Amikor áldozáskor a szentostyát magához vette, meggyógyult. A gyógyulás tartósnak bizonyult és ő megtartotta ígéretét. 1786. szeptember 23-án lépett be a Compiègne-i Kármelbe, ahol 1787. március 23-án öltözött be és Mme. Acarie közbenjárására emlékezve, hálából az ő nevét vette fel: Megtestesülésrol nevezett Mária. Fogadalmát 1788. július 22-én tette le. A letartóztatás idején nem tartózkodott Compiègne-ben. 1794. márciusában ugyanis Párizsba ment, hogy örökségével kapcsolatos családi ügyeket intézzen. Ottléte a tervezettnél hosszabbra nyúlt, mert a hivatalok olyan iratokat is kértek tőle, melyek beszerzése nem volt egyszerű. Ez idő alatt rendszeresen levelezett a perjelnővel, és Párizsban találkozott is vele. Erről azonban a későbbiek folyamán részletesen beszámolunk.

      William Bush írja:

      Megtestesülésről nevezett Mária nővér egy évvel azután, hogy nővértársait kivégezték, 1795-ben mintegy nyolc hónapra visszatért Compiègne-be, s akkor már mint Madame Philippe, követelte a hatóságoknál a közösség javaiból rá eső részt, a hatóság ugyanis éppen azok elkobzására készült. A későbbiek folyamán Madame Philippe soha nem nyilvánitotta ki azt a vágyát, hogy belépjen egy újra meginduló Kármelbe. Huszonnyolc évi hányódó élet után 1823-ban a Sens-i Kármelbe vonult vissza. Itt élte le életének hátralévő tizennégy évét, de nem mint nővér, hanem mint fizető vendég. Mgr. Villecourt - a későbbi érsek – kívánságára itt írta meg társnői életrajzát. Neki köszönhető, hogy a tizenhat kármelita vértanú életét részletesebben ismerjük, hiszen velük élt nyolc éven át. 74 éves korában, 1836-ban halt meg, a kolostorra hagyva felmérhetetlen értéket jelentő írásait.